Rólunk mondták
Egy FirSTeps szülő
A lányom nagyon szeret angolra járni. Sajnos nem tudok neki a nyelvtanulásban segíteni, de remélem, hogy az órákon hallott szavak, mondatok beépülnek a passzív szókincsébe, és majd iskoláskorban azt kamatoztatni tudja.
Egy FirSTeps anyuka
Semmi nem bizonyítja jobban, mint hogy minden alkalom végén külön küzdelem volt a hazajövetel, mert mindig volt „még egy picit…”
Panni szülője
Csak gratulálni tudok a tavalyi angol ovis táborhoz! Panni lányom minden nap új élményekkel tért haza. Új mondókákat, dalokat tanult és közben a már korábban megszerzett szókincsét is újra felelevenítette. A szervezés és a lebonyolítás is…
Levente szülője
Levente nagy fejlődésen ment keresztül. Legyőzte kezdeti félelmét, teljes mértékben feloldódott, örömmel veszi kezébe a munkafüzetet, lapozgatja. Szereti a CD-t hallgatni. Aktívan részt vett az órai munkában. Nagyon örülök ennek a pozitív…
Beni anyukája
Egy idő után, amikor otthon Benivel hallgattuk a CD-t, az egyes részekhez az órán látott mozdulatokat utánozta, és néha előkeresett olyan játékokat, amelyekről az éppen hallgatott dal szólt. Ezen magam is nagyon meglepődtem. Teljesen várat…